2014. szeptember 3., szerda

Első nap az iskolában :)

Elkezdődött az új tanév, én is visszamegyek az iskolapadba...mától hivatalosan is újra ELTÉ-s lettem :) Ma volt a beiratkozás a Nyelvtudományi Doktori Iskolába. Persze még nem sok mindent tudunk, de a tematikát és a kurzuslistát már láttam, az első óra pedig csak szeptember végén lesz. 

Nem egyszerű most az órarendtervezés, mert nem igazán tudom, mi fog így beleférni a napirendembe. Azt tudom, hogy milyen rendszerességgel lesznek az óráim, de mégsem tudom, hogy mennyit kell készülni, milyen feladatok várnak rám az egyetemen. Úgy gondoltam, hogy feleannyi órát vállalok, mint eddig, és akkor nem lehet gond.

A jövő héttől lesz egy céges kurzusom az UNCHR-nél, az ottani dolgozóknak fogok magyart tanítani. Rögtön azt hittem, hogy ez is menekültcsoport, hiszen a vállalat a menekültekkel és a menedékkérőkkel foglalkozik, de aztán kiderült, hogy nem. Érdekes, hogy valamilyen szinten mindig szembejön velem ez a terület. :)

Ezen kívül lesz megint egy Erasmus-csoportom, most csak heti egy alkalmat mertem vállalni. Van néhány magántanítvány is, és talán majd beindulnak a szakmatanuló menekültcsoportok is. Azokra még várok, ha sikerül jó időpontot találni, akkor egy kurzust szeretnék majd vinni. 

Na, és a projektem. :) Örömmel jelentem, hogy elkezdtem dolgozni a tananyagon! Az egyik témával) (Az ideális párkapcsolat) már kész is lettem. Vajon miért ezzel a témával kezdtem? :D Nem is ez az első a tananyagban. A második, amivel foglalkozom, a Nőnek lenni címet kapta. Ebben a részben bevezetem az egész kurzus tematikáját, a női szerepek sokféleségével foglalkozunk. Próbálom színesen felépíteni a tananyagot, a ráhangoló feladatokat variálom, témánként egy vagy két hosszabb szöveget olvasunk, s feldolgozzuk a szövegek szókincsét. Nagy hangsúlyt fektetek a páros- és csoportmunkára, és persze az interkulturális kommunikációra. Minden témát vagy egy ahhoz kapcsolódó verssel, novellával vagy dallal zárok.

Most dolgozom a tananyagon, és ha már félig kész vagyok vele, akkor szeretném meghirdetni a kurzust is. Azt hiszem, ebben a félévben sem fogok unatkozni. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése