2012. november 17., szombat

Erasmus-csoport

Ezen kívül a másik fontos dolog az Erasmus-csoport tanítása. Már az ötödik órán vagyunk túl :) Az őszi szünet és október 23-a miatt két óra is elmaradt. Nagyon szuper egyébként, nagyon megkedveltem a csoportot! Bár most észrevettem, hogy nem tanulják meg a szavakat sosem, úgyhogy jövő héten szódolgozat. Muszáj, mert különben minek tanulunk? Elfelejtik a szavakat. Persze tudom, hogy az Erasmus a tanulásról szól, de ha én kimentem volna például egy kis országba, biztos beiratkoztam volna a nyelvtanfolyamra. Szóval már be tudnak mutatkozni, mást bemutatni, tudnak sok kérdést és arra válaszolni (név, életkor, nemzetiségek, hangulatok), el tudják mondani, hogy laknak, melyik országban, melyik városban, és hogy milyen az a város. Egyébként a sztereotípiák egyáltalán nem működnek. Az amerikai srác olyan szerény, hogy elmondani nem lehet, szokott tanulni, elmagyarázza a társának az anyagot, ha nem volt az órán. Ráadásul profi módon, bármilyen nyelvtanár megirigyelhetné :). Ami kicsit vicces, tekintve, hogy az angolon kívül nem beszél más nyelven, tehát sosem tanult idegen nyelvet. Megtudtam, hogy a törökben is van magánhangzó-harmónia, és a lengyelben a "v" hang magánhangzónak számít. Vicces volt, amikor a lengyel lány érdeklődött, hogy a könyv szó miért könyvön (ha rajta), mikor még van benne az "ö" után egy magánhangzó. Én kerestem, mint az őrült, a másik magánhangzót, mire mutatta, hogy hát a "v"! Sokat tanulok :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése